Hírek : A Hajdú-Bihar megyei bajnokaspiránssal mérkőzünk meg |
A Hajdú-Bihar megyei bajnokaspiránssal mérkőzünk meg
2016.02.12. 15:15

A Hajdú-Bihar megyei bajnokaspiránssal mérkőzünk meg
Szombaton újra pályára lép csapatunk, méghozzá a Hajdú-Bihar megyei Hajdúszoboszlón. A fürdővárosi csapat idén komoly esélyekkel indul a Megye I. osztályban a bajnoki cím megszerzéséért, hiszen jelenleg három pont a lemaradásuk az elsővel szemben. Együttesünknek ez lesz a negyedik edzőmérkőzése.
Komoly ellenfél ellen folytatódik a felkészülés számunkra, hiszen Hajdúszoboszlóra utazunk, ahol a helyi klub jelenleg a Megye I. osztály ötödik helyén tanyázik, de lemaradásuk csak három egység a listavezetővel szemben. Az előző idényben egyébként harmadik lett a klub, azelőtt pedig a hetedik helyen zártak a bajnokságban. Azt is meg kell említeni, hogy három esztendővel ezelőtt az NBIII hetedik helyéről esett ki a csapat a megyei osztályba, a bajnokságok átszervezése miatt.
Csapatunk már javában benne van a felkészülésben, múlt héten pedig megszereztük első győzelmünket Vésztő ellen, előtte a Gyulai Termál és a Békéscsabai Előre II. múlt felül minket. A mostani edzőmeccsünk jó erőfelmérő lehet, hiszen hozzánk hasonló kvalitású csapat a Hajdúszoboszló. Ellenfelünk is többször pályára lépett már télen: kikaptak a Nyírgyulajtól (Megye I., 5. hely - Szabolcs megye) és a Nyíradonytól (Megye I., 2. hely Hajdú - megye), ikszeltek az Ibránnyal (Megye I., 1. hely - Szabolcs megye) és legyőzték a Hajdú-Bihar megyei I. osztály sereghajtóját.
Nálunk vélhetően nem lesz sok hiányzó, annyi biztos, hogy Somogyi János nem lép pályára, valamint Juhász Dániel játéka kérdéses betegség miatt, rajtuk kívül egyelőre több kimaradóval nem számolhatunk. A mérkőzés szombaton 10 órakor kezdődik.
2016. február 13., 10:00
Hajdúszoboszlói SE - Körösladány MSK
További meccseink:
február 20: Körösladány - Gyomaendrőd
február 27: Körösladány - Túrkeve (csak akkor biztos a mérkőzés, ha fordulót halasztanak Jász-Nagykun-Szolnok megyében)
|