Hírek : Hármas torna Körösladányban |
Hármas torna Körösladányban
2016.02.26. 18:50

Hármas torna Körösladányban
A hajdúszoboszlóihoz hasonló, hármas tornával zárjuk a felkészülést. Ennek oka, hogy szombaton nem csak a Méhkerék érkezik hozzánk, hanem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkeve is, akiknek a hétvégi bajnoki mérkőzése el lett halasztva március végére. A torna 11 órakor kezdődik.
Hármas tornával zárjuk a felkészülési időszakot, hiszen szombaton Körösladányban 11 órától három együttes lép pályára körmérkőzések keretén belül. Ellenfeleink a Méhkerék és a Túrkeve lesz. Utóbbi együttes hétvégén már bajnoki meccset játszott volna, de a bajnokit eltolták március végére.
A bajnokság kezdése előtt tehát ez lesz az utolsó erőpróba, ráadásul két Megye I-es csapat ellen remek mérkőzésekre van kilátás. A Méhkerék ugye ősszel első helyen végzett, és a stabil lábakon álló klub télen sem gyengült, így már ezzel is nagy lépést tettek a bajnoki cím felé. Másik ellenfelünk, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkeve is első osztályú, a helyi bajnokság negyedik pozícióját foglalják el.
Egy héttel ezelőtt a Gyomaendrőd ellen igen gyenge teljesítménnyel vereséget szenvedtünk, ezen hétvégén mindenképpen javítanunk kell, remélhetőleg ismét a már megszokott jó formát fogjuk látni a pályán. Hiányzóink száma minimális lesz, Juhász D. és Kristóf G. játékára nem számíthatunk szombaton.
A torna programja:
11:00 Körösladány - Méhkerék
11:50 Méhkerék - Túrkeve
12:40 Körösladány - Túrkeve
|