Hírek : Nagyító alatt a 16. forduló mérkőzései |
Nagyító alatt a 16. forduló mérkőzései
2016.03.03. 17:40

Nagyító alatt a 16. forduló mérkőzései
A Megye I-ben kiesés ellen menekülő csapatok közül az Eleknek lesz a legnehezebb dolga, bár a Mezőkovácsháza is egy összeszokott, masszív Vésztővel találkozik. Érdekesnek ígérkezik viszont a Mezőhegyes és a Dévaványa meccs, míg a második vonalban az Okány megkezdené a felzárkózást, Bucsán pedig a Békés vágna vissza az őszi vereségért.
Megye I.
Mezőkovácsháza - Vésztő (ősszel: 1 - 5)
Jv.: Szűcs Zsolt
szombat, 14:30
Az átigazolási időszak után szinte a nulláról kell kezdenie a mezőkovácsházi trénernek, hiszen a keretben rengeteg változás volt, ráadásul a felkészülés sem sikerült számukra úgy, ahogy azt eltervezték. A Vésztő semmiképp sem gyengült télen, inkább erősödött a csapat és mondhatni nagyon egyben vannak. Ez az összeszokottság pedig elég lehet a Mezőkovácsháza ellen még idegenben is, akik vélhetően a túlélésre játszanak tavasszal.
Szarvas - Elek (ősszel: 4 - 2)
Jv.: Borbás Bottyán Aurél
szombat, 14:30
Nem kezd könnyű mérkőzéssel a kiesés ellen menekülő eleki csapat, hiszen Szarvason nem sok jóra számíthatnak. Őszhez hasonlóan a hazaiak most is nagyon egyben vannak, és nekik ezt a találkozót mindenképpen hozniuk kellene, ha a dobogósokkal tartani akarják a lépést.
Jamina - Füzesgyarmat (ősszel: 1 - 4)
Jv.: Kocsondi Bálint
vasárnap, 14:30
A tél folyamán kevesebben lettek a jaminaiak, ami nem jelent sok pozitívumot a tavaszra nézve. A dobogó harmadik helyén álló füzesgyarmatiak győzni mennek Békéscsabára, de a vélhetően masszívan védekező Jaminát nem lesz egyszerű feltörniük, igaz egy korai gól hamar eldönthetné a mérkőzés érdemi részét. Nehéz dolga lesz hazai környezetben is a Jaminának.
Szeghalom - Tótkomlós (ősszel: 3 - 1)
Jv.: Sechna Gábor
vasárnap, 14:30
Ősszel nyerni tudott a Szeghalom idegenben is, így szurkolóik a tavaszi nyitányon győzelmet várnak a játékosoktól, már csak azért is, mert a sereghajtó Tótkomlós lesz az ellenfél. A vendégek játékereje kérdéses, sok idejük azonban nincs formálódni, mert már akár ezen a meccsen pontot, pontokat kellene szerezniük. Mivel még a tavaszi szezon elején játsszák ezt a találkozót a Szeghalom mindenképpen esélyesként lép pályára, a pontszerzés bravúr lenne a vendégektől.
Mezőhegyes - Méhkerék (ősszel: 1 - 2)
Jv.: Pécs Zoltán
vasárnap 14:30
Hasonlóan az őszi meccshez, most is szoros csatára lesz kilátás, főleg akkor, ha a Méhkerék nem tud eléggé felpörögni a szezon elején. A bajnokságot magabiztosan vezető méhkerékieknek sikerrel kellene kezdeniük a szezont, ám korántsem lesz egyszerű dolguk a masszív Mezőhegyes otthonában.
Dévaványa - Kondoros (ősszel: 0 - 2)
Jv.: Zahorán János
vasárnap, 14:30
A tél folyamán nagy változások voltak a Dévaványa keretében, de Kondoroson is volt bőven játékosmozgás. A tabellára pillantva egyértelműen a Kondoros sikerére fogadhatnánk, de hazai környezetben, a szezon elején még biztosan lelkesek lesznek a dévaványaiak, ami akár pontot is érhet.
A forduló rangadójával (Szabadkígyós - Körösladány) ebben a cikkben foglalkoztunk.
Megye II.
Újkígyós - Mezőberény (ősszel: 2 - 3)
Jv.: Baráth János
szombat, 14:30
Mezőberényben a fiatalokra építenek tavasszal, míg az Újkígyós kerete rutinosabbnak tűnik. A két együttes ugyanannyi ponttal zárta az őszi idényt, most viszont valamelyik csapat elléphet a másiktól. A téli játékosmozgás után a hazai pályán játszó Újkígyós tűnik esélyesebbnek.
Battonya - Medgyesegyháza (ősszel: 1 - 3)
Jv.: Mihálik Pál
szombat, 14:30
A Lőkösháza vereségével közelebb kerülhet a feljutó helyhez a Medgyesegyháza, ha idegenben nyerni tudnak. A vendégek nagyon jól erősítettek télen, így a tizenharmadik helyen tanyázó Battonyától meglepetés lenne a pontszerzés.
Dombegyház - Gyomaendrőd (ősszel: 1 - 6)
Jv.: Tóth Imre
szombat, 14:30
A holtidényben próbált erősíteni a Dombegyház, kérdés, hogy ez mire lesz elég tavasszal. A nulla pontos csapat hazai pályán rajtol a szezon második felében, viszont a vendégek a fegyelmezett gyomaendrődiek lesznek, akik győzni mennek idegenbe. A találkozó előtt nehéz elképzelni, hogy pontot szerez a Dombegyház, de a tavaszi szezon hozhat fordulatokat.
Bucsa - Békés (ősszel: 3 - 2)
Jv.: Görgényi András
vasárnap, 14:30
Minimális változás volt mindkét csapat keretében, így az erőviszonyok nem nagyon változtak. A Bucsa ősszel meglepetésre legyőzte a később menetelő Békést, ezért a vendégeknek lesz törleszteni valójuk. A kérdés csak az, hogy melyik csapat használja ki jobban a lehetőségeit?
Sarkadkeresztúr - Csanádapáca (ősszel: 4 - 1)
Jv.: Szelezsán György
vasárnap, 14:30
Négy pontra van a kieső helytől a Sarkadkeresztúr, akiknek az őszi idény vége nem éppen úgy sikerült, ahogy azt tervezték. A téli játékosmozgás során erősödött a hazaiak kerete, Ruzsa László érkezése nagyobb stabilitást hozhat a védelembe. A Csanádapáca a középmezőnyt erősíti, de a Sarkadkeresztúr számára ezen a meccsen minimum az egy pont megszerzését meg kellene céloznia, hogy messzebb kerüljenek a kieső helytől.
Sarkad - Okány (ősszel: 2 - 1)
Jv.: Telek András
vasárnap, 14:30
Jól erősített mindkét csapat a holtidényben, bár a vendégekre rá is fért az igazolás, hiszen tavasszal a kiesést próbálják meg elkerülni, a rajt előtt négy pont a hátrányuk az utolsó bennmaradóval szemben. A hatodik helyen tanyázó sarkadiak hazai környezetben mindenképpen a győzelemért fognak játszani, előzetesen ők tűnnek a bajnoki esélyesének.
A forduló rangadójával (Békéscsabai MÁV - Kunágota) ebben a cikkben foglalkoztunk.
Címlap: mezokovacshazite.gportal.hu
|