Hírek : A Megye I. és Megye II. hétvégi krónikája |
A Megye I. és Megye II. hétvégi krónikája
Frissítve: 03.06., 17:57 2016.03.06. 17:10

A Megye I. és Megye II. hétvégi krónikája
Örülhetett a Szarvas szombaton, hiszen hátrányból sikerült felállniuk az Elek ellen, ráadásul az utolsó percben szerezték meg a három pontot. A Mezőkovácsháza egy ponttal nyitotta a tavaszt, az Újkígyós pedig kétgólos előnyből kapott ki az utolsó percben. Battonyán hengerelt a Medgyesegyháza, megszerezte első pontjait a Dombegyház.
Megye I.
Mezőkovácsháza - Vésztő 0 - 0
Előzetesen a Vésztőt lehetett esélyesebbnek kihozni ezen a meccsen, hiszen mindenképpen összeszokottabb csapatról beszélünk, mint a hazaiak. A találkozó végül gólt nem hozott, így az egy ponttal mindkét csapatnak be kellett érnie. Kérdés, hogy ez az eredmény kinek jó?
Szarvas - Elek 3 - 2 (1 - 2)
Gólszerzők: Klimaj Z. a 32., Furár R. a 64., a 89. ill. Kurta L. a 3. és Laczó Sz. a 44. percben.
Hamar jött Szarvason a hidegzuhany, hiszen már a harmadik percben előnybe került az eleki csapat egy büntetőből. A hazaiak ezután csak a 32. percben tudták egálra hozni a meccset, de sokáig így sem örülhettek, hiszen az exladányi Laczó Sz. pont a legjobbkor hozta előnybe a vendégeket. A második félidőben aztán Furár egyenlíteni tudott, majd mikor már majdnem megvolt az eleki pontszerzés, a fiatal támadó ismét betalált. Balszerencsésen indult tehát az Elek tavasza.
Vasárnap
Mezőhegyes - Méhkerék 0 - 3 (0 - 1)
Gólszerzők: Sztojka Á. a 11., a 81. és Komlósi M. a 84. percben.
Korán megszerezte a vezetést idegenben is a bajnokaspiráns, ám végig kiélezett meccset vívtak a Mezőhegyessel. A találkozó csak a 81. percben dőlt el, ekkor rúgta második gólját a Méhkerék. Ennek a sikernek köszönhetően már tíz pont az előnye a méhkerékieknek.
Jamina - Füzesgyarmat 1 - 1 (0 - 0)
Gólszerzők: Szűcs Z. az 59. ill. Elek T. az 57. percben.
Jól tartotta magát a Jamina hazai pályán, az első félidőt sikerült is döntetlenre kihozniuk. A második játékrészben aztán Elek T. megszerezte ugyan a vezetést a vendégeknek, de nem örülhettek sokáig, mert két perc múlva egyenlített a békéscsabai csapat. Szűcs egyenlítő gólja egy pontot jelentett a Jaminának, a Füzesgyarmat pedig lecsúszott a dobogóról.
Szabadkígyós - Körösladány 3 - 3 (1 - 1)
Gólszerzők: Cseke T. a 20. (11-esből), Piti L. a 62., a 67. ill. Laksteter J. az 5., a 73. (11-esből) és Kéki Cs. a 48. percben.
Kiállítva: Murvai D. a 71. ill. Kristóf G. a 40., Papp Zs. a 60. percben.
Fordulatos mérkőzésen sok gólt és több piros lapot is hozott a Megye I. eheti rangadója. A mérkőzésen a Körösladány akarta jobban a győzelmet, talán ennek is köszönhetjük, hogy kettős emberhátrányban büntetőt harcoltunk ki. Csapatunk győzelmet érdemelt volna a mutatott játék után.
Szeghalom - Tótkomlós 2 - 1 (1 - 1)
Gólszerzők: Veres Zs. a 42., Erdősi Gy. a 48. ill. Fazekas J. a 36. percben.
Kiállítva: Jámbor J. a 84. és Szabó A. (mindkettő Tótkomlós) a 90. percben.
Nagy meglepetésre a Tótkomlós szerzett vezetést ezen a találkozón, ám még a szünet előtt egyenlített a Szeghalom. A fordulást követően a csereként beálló Erdősinek elég volt három perc ahhoz, hogy eredményes legyen, és végül az ő találatával győzött a Szeghalom. A Tótkomlós két pirosat is kapott a mérkőzés utolsó perceiben.
Dévaványa - Kondoros 2 - 1 (1 - 0)
Gólszerzők: Ungi A. a 37., Farkasinszki L. a 71. ill. Borgulya T. a 69. percben.
Kiállítva: Farkas F. (Dévaványa) a 60. percben.
A forduló meglepetése Dévaványán volt, ahol a bajnoki címre még esélyes Kondoros vérzett el. A hazaiak a szünetben egy góllal vezettek, majd a második félidőben emberhátrányba kerültek, amit ki is használt a Kondoros. A 71. minutumban azonban büntetőből ismét megszerezte a vezetést a Dévaványa, amit már nem adtak ki a kezükből. A Kondoros hátránya így tíz pontra nőtt a Méhkerékkel szemben, a Dévaványa pedig tartja a lépést a középmezőnnyel.
Megye II.
Battonya - Medgyesegyháza 1 - 5 (1 - 1)
Gólszerzők: Liszkai L. a 6. ill. Varga G. a 27., a 49., Kardos T. a 48., Mátó A. a 70. és Hrabovszki Z. a 90. percben.
Battonyán is meglepetéssel indult a mérkőzés, hiszen a hazaiak elég korán vezetést szereztek. Örömük azonban nem lehetett teljes, mert a dobogós Medgyesegyháza a szünetig egyenlített, a második félidőben pedig teljesen felőrölte a hazaiakat. Ezzel a sikerrel két pontra kerültek a második, három pontra pedig az első helytől.
Újkígyós - Mezőberény 3 - 4 (1 - 1)
Gólszerzők: Juhos A. a 7., a 74., Gyebrovszki Z. a 67. ill. Lakatos K. a 6., Burai II. D. a 79., a 88. és Dézsán I. a 90. percben.
Fordulatos meccset játszott egymással a két alsóházi együttes. A mezőberényi vezetést követően egy percen belül egyenlített az Újkígyós, majd a második félidőben 3-1-s hazai vezetés alakult ki a 74. percben. Itt azonban még nem volt vége, a 88. percben egálra hozta a találkozót a Mezőberény, a 90. percben pedig Dézsán góljával mind a három pontot elvitte idegenből a Mezőberény.
Dombegyház - Gyomaendrőd 2 - 0 (1 - 0)
Gólszerzők: Lugasi M. a 31. és Benyó N. a 64. percben.
Kiállítva: Benyó R. az 57. ill. Juhász F. a 29. percben.
A frissen igazolt Juhász Ferenc kapus hamar hátrányba hozta csapatát, hiszen a 31. percben előnybe került egy büntetőből a Dombegyház, míg a kapust kiállította a játékvezető. A második játékrészben aztán Benyó R. is a kiállítás sorsára jutott hazai részről, de ez sem segített a vendégeken, sőt a 64. percben Benyó N. beállította a végeredményt, ezzel pedig a Dombegyház megszerezte első pontjait.
Vasárnap
Bucsa - Békés 1 - 1 (0 - 0)
Gólszerzők: Bujdosó A. a 49. ill. Pősze R. az 51. percben.
Szoros meccset vívott egymással a két csapat. A gól nélküli első negyvenöt perc után gyors gólváltással folytatódott a második félidő, így a lefújáskor mindkét csapatnak be kellett érnie az egy ponttal.
Békéscsabai MÁV - Kunágota 0 - 2 (0 - 1)
Gólszerzők: Puporka E. a 19. és Multyán Cs. az 55. percben.
Az őszi vereségért visszavágott a kunágotai csapat. A vendégeknél már a 19. percben góllal mutatkozott be a téli új szerzemény. A fordulás után Multyán Cs. is beköszönt, ami már a végeredményt is jelentette egyben. A két támadótól sokat várnak a tavasz további meccsein is.
Sarkadkeresztúr - Csanádapáca 4 - 1 (1 - 1)
Gólszerzők: Zsoldos Z. a 31., a 89., Bakucz Z. az 53., Csotye Zs. a 78. ill. Kasza I. a 38. percben.
A kiesés ellen menekülő Sarkadkeresztúr jól kezdte a tavaszi idényt. Az első félidőben még egálra áltak ugyan a felek, de a második játékrészben teljesen bedarálták a Csanádapácát, így pedig magabiztos győzelmet értek el. Ez az egy siker elég volt ahhoz, hogy a 11. helyre ugorjanak előre, hét pont távolságra a veszélyzónától.
Sarkad - Okány 3 - 0 (1 - 0)
Gólszerzők: Sós M. a 21., Szabó Zs. a 75. és Deák S. a 90. percben.
Rosszul kezdődött a vendégek számára a meccs, hisz a Sarkad büntetőből került előnybe az első játékrész derekán. A folytatásban ugyan szoros maradt a meccs, de a hajrában eldöntötte az érdemi részt a hazai csapat. Az okányiak így távolabb kerültek a bennmaradástól.
Címlap: newjsag.hu
|