Hírek : Idegenben egységesebb a Mezőhegyes? |
Idegenben egységesebb a Mezőhegyes?
2016.03.08. 18:16

Idegenben egységesebb a Mezőhegyes?
A középmezőnyben tanyázó Mezőhegyes mutatói alapján hazai pályán és idegenben is hasonlóan teljesít a csapat, tehát nem jelenthető ki, hogy otthoni környezetben jobban menne az együttesnek. Ami nagyon beszédes az a rúgott-kapott gólok idegenbeli mérlege.
Soros ellenfelünk a 16. forduló után 18 ponttal a kilencedik helyen tanyázik. Öt győzelmükből és három döntetlenjükből kettőt-kettőt idegenben értek el, így mondhatni hasonlóan teljesít a csapat hazai környezetben és vendégként is. A gólarányuk átlagosnak mondható a helyezéshez mérten, ám meglepő, hogy a rúgott góljaik felét idegenben szerezték, valamint vendégként jóval kevesebb gólt kaptak (12-őt, hazai pályán pedig 20-at), mint vendéglátóként. A csapat négy meccsen nem tudott betalálni az ellenfél kapujába, ellenben két találkozón kapott gól nélkül maradtak.
Az együttes nincs a legjobb formában, hiszen vereséggel zárták az őszt, igaz a Kondoros ellen, majd hazai környezetben az éllovastól kaptak ki múlt héten. Legutóbbi sikerüket az Elek ellen aratták idegenben, magabiztos 6-0 arányban. Mezőhegyesből két játékost lehetne mindenképpen kiemelni, Nagy Szabolcs illetve Ács Levente az, akik képesek lehetnek meccseket eldönteni, tőlük várják a gólt legfőképp a helyiek.
A két csapat eddigi mérlege szerint csapatunk áll jobban: öt mérkőzést nyertünk meg ellenfelünk ellen - legutóbb ősszel nyertünk ellenük -, míg a Mezőhegyes háromszor győzött le minket, döntetlen pedig csak egyszer született, 2009-ben. Érdekesség, hogy a két csapat találkozója rendre 3-4-5 vagy több gólos meccseket hoz, ez most is benne lehet a pakliban.
Címlap: mezokovacshazite.gportal.hu
|