Hírek : Ezüstcsata Kondoroson, Sárréti rangadó Vésztőn |
Ezüstcsata Kondoroson, Sárréti rangadó Vésztőn
2016.03.10. 10:44

Ezüstcsata Kondoroson, Sárréti rangadó Vésztőn
Kondorosra látogat a harmadik helyen álló Szarvas, a mérkőzés érdekessége pedig az, hogy míg a Kondoros hazai pályán veretlen, addig a Szarvas egész idényben veretlen eddig. Vésztőn Sárréti rangadót rendeznek, a helyiek visszavágnának az őszi szeghalmi vereségért. Békésen pedig nagyon fontos meccset játszik a Lőkösháza.
Megye I.
Kondoros - Szarvas (ősszel: 1 - 1)
Jv.: Mozsár Gergely
szombat, 14:30
Az őszi második fordulóban döntetlent játszott egymással a két csapat, most viszont ez az iksz egyik félnek sem lenne jó. A Kondoros nagy meglepetésre vereséggel nyitotta a szezont, a Dévaványa ellen gyenge volt a csapat helyzetkihasználása, ezen javítaniuk kell, ha a Szarvas ellen szeretnének nyerni. A vendégek ugyan legyőzték az Eleket, de nem volt az sem könnyű győzelem. Csakúgy mint a 16. fordulóban, a vendégeknél Furár góljaira számítanak most is, ám nem szabad elfelejteni, hogy hazai pályán veretlen a Kondoros, csak két együttes szerzett a hazaiak otthonában pontot.
Bessenyei László, a Vésztő játékosa értékelte a mérkőzést:
A kondorosi csapat nagy meglepetésre vereséget szenvedett az első tavaszi fordulóban. Ha arra a meccsre lehetett volna tippelni, akkor sok gólos vendég győzelmet ikszeltem volna a papíromon. A vendégeknek sikerült a győzelem, még ha kicsit nyögvenyelősen is, de otthon tartottak a három pontot. Télen mind a két csapathoz érkeztek olyan játékosok, akik meghatározóak lehetnek a pályán, és akár már hétvégén is vihetnek pluszt csapatuk játékába. Egy ilyen rangadó mindig háromesélyes, nüanszok dönthetnek. Jó hangulatú, nagy iramú mérkőzésre szamítok. Egy-egy embert nem emelnék ki egyik csapatból sem, hiszen csapatként működik jól egyik és másik gárda is. Sok gólos meccsen szarvasi győzelemet várok.
Megye I.
Vésztő - Szeghalom (ősszel: 1 - 3)
Jv.: Románia
szombat, 14:30
A két csapat közül Szeghalom kezdte jobban a tavaszt, bár a sereghajtó Tótkomlós ellen nem arattak könnyed sikert, de a lényeg a három pont megszerzése volt. A Vésztőtől talán többet várhattunk volna Mezőkovácsházán, kérdés, hogy az egy ponttal elégedettek-e a Sárrétiek. Az őszi szeghalmi győzelem után most Vésztőn találkozik egymással a két fél, a hazai környezet előny lesz a Vésztő számára, azonban ha az előző hétből indulunk ki, akkor ebben a meccsben benne van a győzelem. Az a csapat amelyik a múlt heti formájára rá tudna rakni egy lapáttal, az megnyerheti a találkozót.
Bessenyei László, a Vésztő játékosa értékelte a mérkőzést:
Jól sikerült a felkészülés mindkét csapatnak. Nálunk szerencsére majdnem maximális edzéslátogatottság volt télen, mindenki nagyon odatette magát a tréningeken és a felkészülési meccseken is. Múlt héten sajnos csak döntetlenre voltunk jók Mezőkovácsházán, sajnáljuk, hogy két pontot ott hagytunk, de menni kell tovább, és ez egy olyan találkozó lesz, amit hazai közönség előtt meg kell nyernünk. Míg mi télen fiatal, kevesebb rutinnal rendelkező játékosokkal erősítettünk, addig a szeghalmiak több rutinos futballistát is igazoltak. Az elvárásoknak megfelelően otthon tartották a három pontot múlt héten, de Vésztőn nem lesz könnyű dolguk, hiszen nekünk revansot kell venni az őszi vereségért. Annak ellenére, hogy ez a rangadó is háromesélyes, én azt mondom, hogy parázs összecsapáson nyerünk, de ehhez kell az is, hogy mindenki a maximumon pörögjön.
Megye II.
Békés - Lőkösháza (ősszel: 1 - 5)
Jv.: Mihálik Pál
szombat, 14:30
A két csapat között ugyan tetemes a különbség, de mégis rangadóról beszélünk, hiszen a vendégek számára roppant fontos lesz ez a találkozó. Múlt héten az első helyüket elveszítették, így most nem hibázhatnak, hiszen a második helyük is veszélybe kerülhet, és a sorsolás alapján mindkét riválisuknak könnyebb dolga lesz hétvégén. A békésiek Bucsán döntetlennel nyitották az évet, de hazai pályán sokkal egységesebbek tudnak lenni, mint idegenben. Nehéz dolga lesz ugyan a vendégeknek, de így is ők az esélyesek, jó helyzetkihasználással pedig nem lehetnek bajban.
Csanálosi Ádám, a Békéscsabai MÁV játékosa értékelte a mérkőzést:
Ezen a mérkőzésen igazán nagy veszteni valója csak a lőkösházi csapatnak van, mivel harcban vannak a bajnoki címért folyó csatában és a dobogó már garantáltnak tűnik. Az előző forduló egyik csapatnak sem sikerült három pontosra, ezért most biztosan javítani szeretnének. A vendégeknek azért nehezebb dolguk volt, mivel a Békésszentandrással csaptak össze, de a további botlások nem férnek bele, ha arannyal a nyakukban szeretnék zárni a szezont. Nyílt sisakos meccset várok, 2,5 gól fölé. Tippem: 2-3
Címlap: newjsag.hu
|