Hírek : Nagyító alatt a 17. forduló mérkőzései |
Nagyító alatt a 17. forduló mérkőzései
2016.03.10. 19:45

Nagyító alatt a 17. forduló mérkőzései
Dévaványát fogadja a Méhkerék hétvégén, és akár a forduló nyertese is lehet a határmenti csapat, hiszen a párosítások kedvezően alakulhatnak számukra. Ezen a héten már a Rákóczi Vasas is elkezdi a tavaszt, a második vonalban pedig könnyebb meccseket kaptak a dobogósok, a kiesés ellen nagy lesz a küzdelem most is.
Megye I.
Körösladány - Mezőhegyes (ősszel: 4 - 0)
Jv.: Juhász Lajos
szombat, 14:30
Ősszel szélsőséges időjárási körülmények között nyertünk Mezőhegyesen, amit hazai pályán is jó lenne megismételni. A múlt heti rangadó miatt két eltiltottunk is lesz, ám a Mezőhegyest az eltiltottak ellenére is le kell győznünk vendéglátóként. A vendégek komoly erőket mozgatnak majd meg, a pontszerzés érdekében, jó helyzetkihasználásra lesz szükség.
Füzesgyarmat - Szabadkígyós (ősszel: 0 - 3)
Jv.: György Sándor
szombat, 14:30
Egyik csapat sem úgy kezdte a szezont, ahogy azt elképzelték, viszont a Füzesgyarmat döntetlenje jóval meglepőbb, mint a szabadkígyósi pontvesztés. A vendégeknél eltiltás miatt ismét lesznek hiányzók, és ha az előző fordulóban mutatott teljesítményüket nem sikerül fokozni, akkor Füzesgyarmaton bajban lehetnek, hisz a hazaiak saját szurkolóik előtt vélhetően rátesznek egy lapáttal a múlt heti teljesítményre. Egyébként is van törleszteni valója a Füzesgyarmatnak.
Rákóczi Vasas - Mezőkovácsháza (ősszel: 2 - 0)
Jv.: Tihanyi Gábor
szombat, 14:30
A Rákóczi ugyan szabadnapos volt az előző héten, számukra mégis kedvezően alakultak az eredmények. A csapat hazai pályán kezdi meg a tavaszi szezont, és az őszi győzelemhez hasonlóan most is nagy sanszuk van a sikerre. A Mezőkovácsháza ugyan pontot szerzett a Vésztő ellen, de az orosházi csapat nagyobb falat lesz számukra.
Tótkomlós - Jamina (ősszel: 0 - 2)
Jv.: Gyuga Zsolt
vasárnap, 14:30
A Tótkomlós fájó vereséget szenvedett Szeghalmon, ráadásul két játékosukat ki is állították múlt héten. A Jamina ellenben nagyon szép eredményt ért el a dobogóra hajtó Füzesgyarmat ellen. A hazaiaknál tehát még van miben fejlődni, de ez a Tótkomlós előbb-utóbb képes lehet majd a meglepetésre, főleg hazai pályán. Az, hogy ez a meglepetés már hétvégén megtörténik-e, nem lehet tudni. A Jamina nagyon masszív, fegyelmezett csapat, ami egyelőre még elég lehet a Tótkomlós ellen.
Méhkerék - Dévaványa (ősszel: 1 - 1)
Jv.: Szelezsán György
vasárnap, 14:30
Ősszel hatalmas bravúr volt a Dévaványától, hogy a Méhkerék ellen pontot szereztek. A tavaszt most is nagy meglepetéssel indította a DSE, viszont ez a találkozó más lesz, mint az őszi és a múlt heti. Méhkeréken nagyon nehéz nyerni bárkinek is, így a Dévaványa hiába hozza a múlt heti jó formáját, kevés esélyük lesz a pontszerzésre, hiszen a hazaiaknak ez a találkozó kötelező jellegű, emellett a forduló párosítása miatt a jelenlegi éllovas előnye még nagyobbra nőhet, ha nyernek.
A forduló rangadóival (Kondoros - Szarvas, Vésztő - Szeghalom) EBBEN a cikkben foglalkoztunk.
Megye II.
Kunágota - Okány (ősszel: 2 - 2)
Jv.: Barta Tibor
szombat, 14:30
Az Okány helyzete nem javult, sőt romlott a kiesést illetően egy forduló után. A csapat hátránya már öt pont. Ellenfelük ellenben jó formában van, a MÁV ellen magabiztos győzelmet arattak, és a Multyán-Puporka páros már be is mutatkozott a szezonban. A két játékostól hétvégén is sokat várnak, ők dönthetik el a találkozó sorsát.
Medgyesegyháza - Újkígyós (ősszel: 4 - 0)
Jv.: Pécs Zoltán
szombat, 14:30
Magabiztos sikerrel nyitott a Medgyesegyháza, és már nagyon közel vannak a második helyhez, ami feljutást jelentene a csapatnak. Az Újkígyós első idei tétmeccsén győzelmet engedett ki a kezéből, ez pedig fájó lehet, hiszen szombaton nem sok esély mutatkozik arra, hogy pontot vagy pontokat szerezhetnek. Nagyon egyben van a Medgyesegyháza, nem tudni ki tudja őket megállítani majd tavasszal.
Sarkad - Battonya (ősszel: 3 - 3)
Jv.: Sándor Gergő
szombat, 14:30
Ősszel meglepetés döntetlen született a két csapat mérkőzését, ez most is benne lesz a pakliban. A Sarkad ugyan győzelemmel nyitott az Okány ellen, de minden mérkőzés más, a Battonya ellenfeleként nem feltétlen lesz egyszerűbb a három pont megszerzése, hiszen a Battonyának is kell a pont, mert az utolsó bennmaradó helyre csúsztak vissza a 16. forduló után...
Békésszentandrás - Dombegyház (ősszel: 4 - 0)
Jv.: Petrovszki György
szombat, 14:30
Megszerezte első pontjait a Dombegyház múlt héten, akkori ellenfelük a Gyomaendrőd volt. A 17. játékhéten viszont jóval nehezebb dolguk lesz a Békésszentandrás vendégeként. Ezen a meccsen nehéz elképzelni a vendég pontszerzést, hiszen a két együttes között hatalmas a különbség.
Csanádapáca - Békéscsabai MÁV (ősszel: 2 - 0)
Jv.: Fehér József
szombat, 14:30
Mindkét gárda vereséggel kezdte a tavaszi szezont, ez a találkozó viszont jó lehetőség lesz a javításra. Tipikusan olyan mérkőzésről beszélünk, ahol a jobb helyzetkihasználás nagyban befolyásolja majd a mérkőzés végkimenetelét.
Mezőberény - Bucsa (ősszel: 2 - 0)
Jv.: Krisán János
szombat, 14:30
Az újkígyósi siker nagy lökést adhat a Mezőberénynek, emiatt hazai pályán is benne lesz a lendület a csapatban. A Bucsa döntetlennel kezdte a szezont, de egyelőre kérdőjeles a csapat, nem tudni mire lesznek képesek tavasszal. Ha a hazai lendület és lelkesedés megmarad, akkor ezen a meccsen is nyerhetnek.
Sarkadkeresztúr - Gyomaendrőd (ősszel: 2 - 1)
Jv.: Kovács Antal
szombat, 14:30
Amíg a Sarkadkeresztúr sikerrel, addig a Gyomaendrőd vereséggel kezdte a tavaszi szezont. Az előző hét eredményei alapján ezen a találkozón a hazaiak tűnnek esélyesebbnek, főleg ha a múlt heti formát át tudják menteni szombatra. A Gyomaendrődnek egyébként nem jönne jól egy újabb pontvesztés.
A forduló rangadójával (Békés - Lőkösháza) EBBEN a cikkben foglalkoztunk.
Címlap: newjsag.hu
|